Mostanában, hogy egymás után buknak le a nevesebbnél nevesebb pszichológusok, egy kissé mintha megrendülni  látszana az eme tudományágban vetett bizalom. Hozzáteszem, a józanabb gondolkodású emberek mindig is  enyhe gyanakvással tekintettek erre a diszciplinára. Már maga az, hogy psyché, lélek, ugye, elég nehezen meghatározható valami – akit a dolog jobban érdekel, annak szívből ajánlom figyelmébe ezt a könyvet –, és hát, ugye, mennyire lehet komolyan venni egy olyan rendszert, amely még saját vizsgálatának tárgyával sincsen tisztában.

Az emberéletnek vannak fejlődési szakaszai: a fejlődéslélektan ezeket vizsgálja.

Színház az egész világ,
és színész benne minden férfi és nő:
fellép s lelép: s mindenkit sok szerep vár
életében, melynek hét felvonása
a hét kor. Első a kisded, aki
dajkája karján öklendezik és sír.
Aztán jön a pityergő, hajnalarcú,
táskás nebuló: csigamódra és
kelletlen mászik iskolába. Mint a
kemence, sóhajt a szerelmes, és
bús dalt zeng kedvese szemöldökéről.
Jön a párduc-szakállú katona:
cifra szitkok, kényes becsület és
robbanó düh: a buborék hírért
ágyúk torkába bú. És jön a bíró:
kappanon hízott kerek potroh és
szigorú szem és jól ápolt szakáll:
bölcseket mond, modern közhelyeket,
s így játssza szerepét. A hatodik kor
papucsos és cingár figura lesz:
orrán ókula, az övében erszény,
aszott combjain tágan lötyög a
jól vasalt dendi-nadrág: férfihangja
gyerekessé kezd visszavékonyodni,
sípol, fütyül. A végső jelenet,
mely e furcsa s gazdag mesét lezárja,
megint gyermekség, teljes feledés,
se fog, se szem, se íny – tönkremenés!

Többé-kevésbé ugyanezekre a szakaszokra osztja az emberi életet a nagy Desmond Morris is, a Csupasz  majom szerzője. Ha valaki még nem olvasta volna végig ezt az alapművet, azonnal pótolja a mulasztást!

Minden egyes életszakasznak megvannak a maga feladatai. Az anyanyelvet nagyjából kétéves korunkra tökéletesen elsajátítjuk. Ha valami miatt korlátoznak a tanulásban, akkor a gyerekkori hiány soha nem dolgozható le teljesen. Tudásunk kilencvennyolc százalékát a kamaszkor elejéig habzsoljuk be, mint a hernyó (részletesebben Richard Dawkinsnál), sokszor válogatás nélkül, aztán következik a kamaszkor báb-állapota.

Ha szerencsések vagyunk, és a megfelelő pillanatban jutunk hozzá a megfelelő táplálékhoz,  nagyjából ugyanekkorra kifejlődik az összes egyéb képességünk, és pillangóként bújhatunk elő a bábból. Többé-kevésbé tisztában leszünk saját képességeinkkel és határainkkal, birtokában leszünk némi erkölcsi érzéknek, és jobban vagy rosszabbul, de el tudunk boldogulni a társas viszonyokban. Meg tudunk fogalmazni véleményeket azzal kapcsolatban, hogy mi a szép, és mi nem az (még ha nem is tudjuk egészen egzakt módon megindokolni, hogy miért is az).

Vagyis a pszichológiai tudás mellé némi etikai, szociológiai és esztétikai jártasságot szerzünk. Újabb három gyanús diszciplina.

Ha pedig valahol, valamelyik fázisban némi defektus ér bennünket, nos, abból lesz aztán a baj.

Zseniális munka Kosztolányi műve, a Rend – kevés olyan Kosztolányi-novella akad, ami nem volna az. Bevallom, Kosztolányi költészetét én gyomorforgatóan émelygősnek találom, a novellái azonban világszínvonalúak. A művet lehetett elemezni 2009-ben, az írásbeli érettségi egyik választható feladata volt.

Egy mű értelmezése:
A novella értelmezésében térjen ki arra, hogy milyen mozzanatok készítik elő a meghökkentő befejezést! Hogyan vélekedik az elbeszélő a tökéletesen rendezett élet megvalósítható voltáról?

 Az elemzések, mint például ez, rendre végigvették a novella jellemző pontjait. Derék, jólfésült, nett kis elemzések ezek, minden a helyén van bennük, sötét szoknya vagy nadrág, fehér blúz/ing, nem sportcipő, iskolajelvény. Csak hát épp a lényeg, a miért hiányzik.

Hogy ez a kis Morvay Pisti mit nem kapott meg rendezett élete során. Mi volt az, ami arra kényszerítette, hogy hogy hat golyót lőjön bele a feleségébe?

Kosztolányi költő, lírikus. Őt az emberi lélek érdekelte. A cselekedetek miértje. Bevallom, a költészetét éppen emiatt émelyítően édeskésnek, emészthetetlennek, túlságosan dúsnak találom. Olyannak, mint a kaszinótojást, a puncsrolót, a marcipánt. Megfekszi az ember gyomrát a túl gyorsan behabzsolható, sok és nehéz szenvedély. A novella, az más tészta. Ott a sok érzelem eloszlik.

A novella emellett epikus mű. Finoman adagol. A hangsúly azon van, hogyan is jutunk el az érzésekig.

Érdemes hát szépen, lassan végigolvasni Kosztolányi novelláját. Ismét felhívom a figyelmet arra, hogy a belső mozi mennyire fontos! Tessék arra figyelni, amit Kosztolányi valóban leírt, és azt magunk elé képzelni. Van az a hülye mantra, hogy az irodalom milyen remek egy dolog, mert hogy kénytelen vagy a fantáziádra hagyatkozni. Lfs, ahogy Szeredy Dani jegyezte volna meg, ekkora marhaságot hallva, vagy Bébé, a festő. Ha képzelődni akarsz, fantáziálni, akkor igyál vagy drogozz!

Az irodalomhoz pontosság kell és fegyelem. Magyarán

REND

1
Anyám gyakran mondotta nekem:
- Te rendetlen. Jaj, te szelekótya. Milyen kócos vagy. Hogy lóg a harisnyád. A körmeid pedig, a körmeid. Megint gyászolnak.
Aztán mindig ez következett:
- Nézd a kis Morvay Pistit.
Amíg vizes kefével simogatta hajam, a kis Morvay Pistiről kellett hallanom, az osztálytársamról.
A kis Morvay Pistit úgy utáltam, hogy neve hallatára összeszorítottam a torkom, s az öklődés hangját utánoztam.

2
Patyolatfehér keménygallér szorította körül vérszegény nyakát.
Játék közben a kabátját levetette, hogy be ne piszkolódjék, s kezét minden fölszólítás nélkül mosta, bő szappanlében, úgy, hogy inge szárát előbb óvatosan feltűrte, a csuklója fölé. Még fürödni is szeretett. Szóval afféle undok fráter volt.
Könyveiben a leckét hajszálvékony vonalakkal jegyezte meg, melyeket később kigumizott. Tízpercben nemegyszer láttam, amint a verőfényben gyanakodva szemlélte ruháját. Valami porszemet keresett rajta. A hüvelykével meg a nagyujjával lepöccentette. Azt hiszem, ő személyesen ismert minden porszemet.
Arca sápadt volt, mint egy rosszul sült krémes lepény.
Ha a tanár arról magyarázott, hogy a forró leves után helytelen hideg vizet inni, mert fogaink zománca megrepedezik, ő kéredzkedett.
- Mi - szólt - sohasem iszunk leves után hideg vizet. Édes jó atyám megtiltja.
- Tudom, fiam - bólintott a tanár elismerően. - A te édes jó atyád kitűnő, művelt ember, s nagyon helyesen nevel benneteket. Tanulhattok tőle mindnyájan.
Pisti zsebre vágta a dicséretet, leült, semerre se tekintett, míg mi rábámultunk vigyori irigységgel.
Bennünket is oktatott. Kezemből idegesen kapta ki a bicskámat:
- Mit csinálsz, szerencsétlen? Rálehelsz a tollkés pengéjére. Hisz megrozsdásodik.
A bicskát "tollkés"-nek nevezte, az evést "étkezés"-nek, a gondolatot "eszmé"-nek. Ráadásul az apját "jó atyám"-nak.
Főképp ezért gyűlöltem.

3
Miután leérettségiztünk, évekig nem láttam őt, eltűnt a példakép, melyet mint utánzandó mintát egy magas, megközelíthetetlen oltárra helyeztek.
Budapesten találkoztam vele, a körúton.
Mi akkor már régen leraktuk vizsgáinkat az egyetemen, jól-rosszul, de ő még mindig tanult. Mérnöknek készült. Tekintve azonban, hogy az anyagot minden szorgalma ellenére nem vehette át azzal a lelkiismeretességgel, melyet maga elé tűzött, inkább búcsút mondott pályájának, és beült egy irodába díjnoknak.
A nők iránt nemigen érdeklődött. Ha sétáltunk, mutogattam neki a lányokat:
- Ez csak szép? - kérdeztem.
- Szépnek szép - mondta Pisti aggodalmasan ráncolva homlokát. - Van azonban egy nagy hibája.
- Micsoda?
- Nem eléggé szabályos.
Láttam, hogy szenved. A lány kócos haja nyugtalanította. Nyilván szerette volna megfésülni, hogy rendesebb legyen.
Egyszer azonban ő maga állított meg, s így szólt:
- Látod, ez már szép nő.
Egy divatáru-üzlet villanyfényben tündöklő kirakatában művészien redőzött szövetek, fátyolok hátterében állott egy próbabábu, kék szemmel, nagyon rózsaszín arccal, halvány orral, karját magasztos merevséggel előrenyújtva.
Pisti sokáig bámulta. Majd azt mondta, hogy "ez a világ legszebb nője", és váltig sajnálta, hogy "az életben ilyen szép nő talán nincsen is".

4
Csalatkozott.
Harmincéves korában meglelte ennek a nőnek a mását, kinek épp ily kék üvegszeme volt, ily nagyon rózsaszín arca, ily halvány orra, és feleségül vette.
Igazán egymáshoz illettek. Pisti ebben az időben a földrajzi könyvekben található "közép-európai ember"-hez hasonlított.
Háromszobás fészkükben a parkettek kockáin úgy tipegtek, mint a sakktáblán. Mindennek megvolt a maga helye. Tudták, hogy hány zsebkendőjük van, hány befőttes üvegük, hány rajzszögük, mindenről leltárat írtak, melyet akár az irodákban, kifüggesztettek a szobák falaira.
Az asszony szüntelenül Pisti ruháit vasalta, holott a hordás által csak még rendesebbek lettek. Ügyelt a bútorokra, hogy egy milliméterrel se mozduljanak el arról a helyről, amelyre férje tette. Vendégeket nem hívott. Ura tudniillik egy alkalommal idegrohamot kapott attól, hogy a vendég a szőnyegre ejtette szivarja hamuját.
Pisti üres óráiban olvasott, Jókai összes műveit tanulmányozta át, alaposan, időrend szerint, s kivonatolta, hogy el ne felejtse. A száz kötethez legalább húsz kötet jegyzetet készített.
Különben porolta kabátját, nadrágját. Naponta átlag tizenötször mosta kezét. Este tízkor feküdt. Néha fölriadt álmából. Ilyenkor a szalonba rontott, megnézni, hogy a dívány ott van-e, ahol volt, vagy a konyhába szaladt, mert eszébe jutott, hogy a porkefét a fényezőkefén felejtette. Miután szétválasztotta őket, visszament ágyába, s édesdeden elszenderedett.
Sokáig élték volna ezt a paradicsomi életet, ha boldogságukat egy jelentéktelen esemény meg nem zavarja.
Egy este az asszony a szalonból áthozta a karosszéket a hálószobába, leült, úgy várta az urát.
Pisti, kinek ez a szabálytalanság végtelenül bántotta az arányérzékét, elsápadt. De egy szót sem szólt. Csak kivette forgópisztolyát, és mind a hat golyót belelőtte feleségébe.

5
A mentők kényszerzubbonyt húztak rá. Dühöngött. Fönn a mentőkocsiban arra kérte a mentőorvost, hogy egészen párhuzamosan üljön melléje. Miután a mentőorvos teljesítette kívánságát, elcsöndesedett.
Ilyen rendes ember volt szegény Pisti.

Remekül felépített novella ez, a Kosztolányi-novellák között is valóságos mestermű.

Az első szó, az

Anyám

szinte témamegjelölés. Olyan, mint a homéroszi eposzok kezdőszava, témamegjelölése, az Íliászban a harag (μῆνιν), az Odüsszeiában a férfi (ἄνδρα). Ebben az egy-egy szóban benne van az eposzok teljes tartalma. Mindaz, ami a központi elem.

Az, ami a kis Morvay Pisti életéből hiányzik. Ami majd később gyilkossá teszi.

Vegyük észre, hogy Kosztolányi narrátorát az első részben az anyuka csak látszólag ócsárolja,

Te rendetlen. Jaj, te szelekótya. Milyen kócos vagy. Hogy lóg a harisnyád. A körmeid pedig, a körmeid. Megint gyászolnak,

gyakorlatilag azonban a vizes kefével simogatja a kisfiú haját, vagyis az író az állítmány kiválasztásával a köztük lévő szeretetet (simogat) húzza alá. A kis Morvay Pistinek mintha nem is volna anyja: a későbbiekben, a második részben csak az apjáról értesülünk. Ha valaki gyerekkorában kénytelen nélkülözni az anyai szeretetet (vagy éppenséggel túl sokat kap belőle), nos, annak az élete később nagyon félremehet.

Kosztolányi ebben a szövegrészben alkalmaz még néhány költői eszközt. Az egyik az előreutalás (katafora): a

Megint gyászolnak.

valóságos jóslat, a novella utolsó, drámai eseményére utal. A szövegnek nem csak az első szava ad valami eposzi jelleget a műnek: az epikus lüktetését teremti meg az ismétlés (a körmeid... a körmeid; a kis Morvay Pisti... a kis Morvay Pisti...) is, és feltűnő, hogy a

kis Morvay Pisti

elnevezésben az állandó, eposzi jelzőt (epitethon ornans) figyelhetjük meg. Morvay Pisti később az édesapját, a tiszteletre méltó hőst fogja

Édes jó atyám

-nak titulálni, ezt az elnevezést pedig megismétli majd a tanító is, valamint a narrátor, de ő már csak úgy, mint jó atyám. Ezek az eposzi vonások azonban éppen hogy anti-hérosszá varázsolják a központi figurát. Egyszer sem nevezik őt Istvánnak, még felnőtt korában sem, a kis jelző pedig kifejezetten gúnyos.

Mint ahogy a gyerekek is titkos gúnnyal figyelik, hiszen vigyorognak rajta.

Pisti zsebre vágta a dicséretet, leült, semerre se tekintett, míg mi rábámultunk vigyori irigységgel.

A szerencsétlen kis Morvay gyerekkorában nem kap szeretetet. Főként nem anyai szeretetet, de a társai sem kedvelik, sőt. Pisti csak szabályokat kap, így aztán később sem tud szeretni. Nem képes az ölelésre, az érintésre. Tisztaságmániája, kényszeres cselekedetei azt sejtetik, hogy a saját testétől is undorodik. Mások testétől pedig nyilvánvalóan még jobban. A szabályok annyira fontosak neki, hogy majd a harmadik fejezetben ez lesz az a vonás, amit egy nő esetében mindenek fölé helyez.

A nők iránt nemigen érdeklődött. Ha sétáltunk, mutogattam neki a lányokat:
- Ez csak szép? - kérdeztem.
- Szépnek szép - mondta Pisti aggodalmasan ráncolva homlokát. - Van azonban egy nagy hibája.
- Micsoda?
- Nem eléggé szabályos.
Láttam, hogy szenved. A lány kócos haja nyugtalanította. Nyilván szerette volna megfésülni, hogy rendesebb legyen.

Hogy a testiség Morvay Pistit undorral tölti el, azt Kosztolányi egy jól bevált írói trükkel éri el. Az első rész az öklődés (öklendezés) cselekedetével zárul, a következő, második rész a vérszegény nyakkal kezdődik. Az öklendezést itt érezzük. Vegyük észre azt is, hogy a gyász motívum után itt az akasztás motívuma jelenik meg

Patyolatfehér keménygallér szorította körül vérszegény nyakát.

, ez egy újabb katafora, ami az elkerülhetetlen gyilkosságra utal. Undort kelt még a szappanlé, a por, a hajszál , a rosszul sült krémes lepény felemlegetése. A szövegkörnyezet és a táj soha nem önálló: mindig a szövegben és a tájban elhelyezkedő szereplőt írják le.

Morvay Pisti tehetetlenségét, szellemi, későbbi testi impotenciáját a rosszul sült (vagyis sületlen, infantilis) szókapcsolaton túl a három, finomkodó szinonimával is hangsúlyozza Kosztolányi:

A bicskát "tollkés"-nek nevezte, az evést "étkezés"-nek, a gondolatot "eszmé"-nek. Ráadásul az apját "jó atyám"-nak.

A kés, evés és gondolkodás, sértődjenek meg akár a feministák, ha ahhoz van kedvük, három abszolút férfi-szimbólum. Morvay Pisti ezektől ódzkodik, mint ahogy a hideg víztől is, pedig hát, noha utáljuk, mint a bűn, azt azért el kell ismernünk, hogy elég macsó dolog.

Szegény Pisti (a novella ezzel a szószerkezettel zárul majd) anélkül, hogy bevallaná, szeretetért könyörög, anyai szeretetért. Igazából valamennyi, tőrőlmetszett strébernek ez hiányzik. Kosztolányi szóhasználata olykor negédesnek tűnik. Itt azonban komoly jelentősége van annak, hogy Pisti nem jelentkezik, ahogy azt minden normális gyerek tenné, hanem kéredzkedik. Lelki szemeink előtt itt egy kisgyerek jelenik meg, aki két karját az anyja felé nyújtja, várva, hogy az felemelje, dédelgetve magához ölelje és megsimogassa.

A novella harmadik része a vágyódás, az elvileg buzgó, dühöngő, háborgó hormonok korszaka. Pistiből azonban hiányzik mindenfajta szenvedély. Életét annyira meghatározta a szűzies tisztaság, hogy maga is egy szűzzé, egy szentté vált, lásd a

Miután leérettségiztünk, évekig nem láttam őt, eltűnt a példakép, melyet mint utánzandó mintát egy magas, megközelíthetetlen oltárra helyeztek.

– mondatot. Oltáron szűzies szentek, nemiség nélküli babák állnak, nem férfiak vagy nők. Egy érzelem, forróság nélküli, vagy arról leszoktatott szerencsétlennek nyilván ugyanilyen pszeudo-nőstény fog megtetszeni:

Egy divatáru-üzlet villanyfényben tündöklő kirakatában művészien redőzött szövetek, fátyolok hátterében állott egy próbabábu, kék szemmel, nagyon rózsaszín arccal, halvány orral, karját magasztos merevséggel előrenyújtva.

A próbababa fátyolok (szűziesség) hátterében áll, és a karját magasztosan nyújtja előre. És hogy ezt a keresztény impotenciát tovább hangsúlyozzuk, fel kell hívnunk az utolsó jelenetre a figyelmet:

A mentők kényszerzubbonyt húztak rá. Dühöngött. Fönn a mentőkocsiban arra kérte a mentőorvost, hogy egészen párhuzamosan üljön melléje. Miután a mentőorvos teljesítette kívánságát, elcsöndesedett.

Zubbony – redőzött szövet. Fekvő fiatalember – párhuzamosan mellette ülő mentőorvos. Ez a két egy pietát idéz fel, egy gunyoros, egy tragikomikus pietát, amikor is a mártírhalált halt, tiszta férfiú  mellett nem az anyja ül, hanem egy orvos.  Ezen kívül megpróbáltam utánanézni a magyar mentőautók történetének, de, sajnos, kudarcot vallottam. Mert hogy kíváncsi voltam arra, vajon hogy is nézhetett ki az 1920-as évek elején, a novella írásakor egy magyarországi mentőautó. Egy homályos emlék motoszkál bennem ugyanis, hogy ekkoriban a mentőautók tetején nem villogó, hanem egy fehér körben világító kereszt volt a megkülönböztető jelzés. Ha pedig így van, akkor a szűzies mártíromság motívumát még egy, a Morvay és a mentőorvos fölött ragyogó kereszt is megerősíti.

Morvay István tehát mindenben meg akar felelni a környezetének, csak éppen nem tud. Legalábbis férfi-értelemben nem. Egy felnövésre képtelen, pedáns gyerek marad. Impotens, mint egy kicsit József Attila is volt, sőt, ahogy erre Csáth Géza, Kosztolányi nőfaló unokaöccse céloz egyszer az 1912-es naplójában, egy kicsit maga Kosztolányi Desirée is. Brenner József naplójában kis fáradsággal kikereshető az adott rész.

A fejlődéslélektanilag nem megfelelő sorrendet, vagy kimaradó eseményeket Kosztolányi szimbólumokkal érzékelteti. A második részben Morvay nem kiradíroz, hanem kigumiz részeket, holott, hát, khm, gumizni talán nem ebben a korban kell, hanem egy későbbi fejlődési szakaszban kellene, már ha itt a gumi szót a kondom értelmében használjuk. De szexuális jellegű, freudista metaforákban leginkább a negyedik fejezet bővelkedik.

Háromszobás fészkükben a parkettek kockáin úgy tipegtek, mint a sakktáblán.

írja Kosztolányi. Tipegni a galamb tipeg, a szerelem, a nász szimbóluma. Fehér galambbal jelzik a keresztény ikonográfiában a szeplőtelen fogantatást is. Az ifjú házasoknak azonban fészke van, akárcsak a galambnak. Egymáshoz azonban nem érnek, hiszen ha a sakktáblán egymáshoz ér két bábu, annak a vége mindenképpen haláleset – mint ahogy itt is az lesz a következmény, amikor az ifjú feleség, csúf szóval élve, bepróbálkozik.

Vendégeket nem hívott. Ura tudniillik egy alkalommal idegrohamot kapott attól, hogy a vendég a szőnyegre ejtette szivarja hamuját.

Vendégeket hívni eleve a felnőttek privilégiuma szokott lenni, a harminc-egynéhány éves Pisti azonban nem az. Az sem véletlen ám, hogy éppen a szivar, a férfiasság egyik legevidensebb szimbóluma az, ami Morvayt idegrohamra készteti.

Emellett freudian árulkodó a következő szövegrész is:

Este tízkor feküdt. Néha fölriadt álmából. Ilyenkor a szalonba rontott, megnézni, hogy a dívány ott van-e, ahol volt, vagy a konyhába szaladt, mert eszébe jutott, hogy a porkefét a fényezőkefén felejtette. Miután szétválasztotta őket, visszament ágyába, s édesdeden elszenderedett.

Dívány. Kefe. Kefélni. Hát, talán nem járok messze az igazságtól, hogyha azt feltételezem, hogy ez a jelenet igazából arról szól, hogy ez a fiú érzi, hogy valami mást kellene tennie ilyenkor éjszaka. Ha ezt megtenné, és a végén szétválnának, akkor, khm, talán akkor volna helyesebb, ha az ifjú férj édesdeden elszenderedne. A pesti flaszterhumor ezen felül már Kosztolányi korában előállt a

Tévedni emberi dolog - mondta a sün és lemászott a drótkeféről.

– beszólással, ami annyira ihletteli és inspiratív, hogy egy Bödön becenevű illetőt egyenesen novellaírásra sarkallt. Pista és névtelen felesége élete pedig egyenesen paradicsomi. Paradicsomi élet, méghozzá a bűnbeesés előtti paradicsom élete.

És hát ez azért nem mindenkinek felel meg. Nem mindenki olyan tiszta, mint Morvay.

Mert hogy a feleség egy idő után megelégeli ezt a szűzies boldogságot. Eddig mindig csak úgy emlegeti Kosztolányi a név nélküli társat, mint a nő vagy a feleség. Egy váratlan, legalábbis Morvay Pisti számára váratlan pillanatban

Egy este az asszony a szalonból áthozta a karosszéket a hálószobába, leült, úgy várta az urát.

Vagyis a nő, a feleség egyszerre asszonnyá válik, aki az urát várja. Eddig a szalon, a finomság, a visszafogottság volt életük tere. Most a vágyakozó nő a hálószobába, a szerelem színhelyére akarja áttenni a kapcsolatukat. Az utolsó szimbólum a forgópisztoly, a hatlövetű, ami aztán annyira fallikus jelkép, hogy Rodriguez és Tarantino egyenesen viccet csináltak belőle. Az ikonikus Sex Pistols neve sem véletlenül ez. Pista látszólag megmagyarázhatatlan, action gratuite cselekedete csak a felületes szemlélőt lepheti meg. Ez a kitörés nem más, mint egy impotens, férfiatlan férfi végső megoldása.

Ugyanolyan gyilkosság ez, mint Édes Anna gyilkossága (Morvay Pista nem más, mint Édes Anna előképe, hiszen ezt a regényt egy évvel a mi novellánk után, 1926-ban írja majd meg a szerző. Tulajdonképpen Morvay Pistát akár Erős Pistának is nevezhetnénk, ha olyan fejlett humorérzékünk volna, mint az Univer konzervgyár kreatívjainak). Édes Anna tettét is nehéz lesz majd megmagyarázni, ha nem figyelünk eléggé. De a kiváltóok ugyanabból fakad. A szabadság és az  önismeret hiányából, az elvárásoknak való túlzott megfelelésből.

Úgyhogy vigyázzatok magatokra és ránk is, Annáim, Pistáim!